A Munkácsy Mihály-díjas, Kiváló- és Érdemes Művész Ruzicskay György (1896 - 1993) gyűjteménye a szarvasi Erzsébet-ligetben található, a művész egykori alkotóházában.

A festői környezetben álló kis házikóban egy, a festő műveiből összeállított állandó kiállítás, valamint a művész és családjának hagyatéka egy néprajzi kiállítás keretén belül látogatható. Ezek mellett időszaki kiállítások is várják a vendégeket, melyeknek anyaga Ruzsicskay György műveiből illetve a nyáron megrendezésre kerülő művészeti táborok alkotásaiból kerülnek összeállításra.

Ruzicskay György festőművész 1896. augusztus 16-án született Szarvason Ruzicska György néven. Festészeti tanulmányait Nagyváradon, Münchenben, Olaszországban és Párizsban végezte, majd haláláig szülővárosában élt és alkotott. 

A 30-as években grafikai sorozatokat, majd 1945 után munkástárgyú műveket készített. Az 50-es években utazásai során dinamikus városképeivel alapozta meg világhírét. Szarvason alkotóházat hozott létre, nyarait évtizedeken át itt töltötte. Művészetét egy ideig a neoimpresszionizmushoz hasonló stílus jellemezte, legutóbbi időszakát pedig ő maga “biorealizmusnak” nevezte.  Ruzicskay György rendkívül termékeny életének korszakai: a kezdeti akadémiai korszak, a történeti témák korszaka, a világtörténeti utazások korszaka, az ember és a technika ábrázolásának korszaka, a biofestészetnek nevezett időszak képei. 

Kiemelhetők a szeretett város, Párizs képei, mely, mint téma, szinte végig vonul tevékeny életművén. A háború utáni munkásságában, a korábbi harcos alapállását egy intimebb, bensőségesebb lírai hangulat veszi át. Mozgalmas kompozíciók hosszú sorában tesz hitet az anyagi és szellemi változás mellett.

 Az ötvenes évek végétől sokat utazhatott: feleségével, Etelkával éveket töltött Párizsban, megfordult Angliában, Hollandiában és Amerikában. Ekkor készített dinamikus városképeivel és színkompozícióival rendszeres szereplője és kitüntetettje volt a kiállításoknak. Ezt a korszakot jellemzi a Fantasztikus utazás című műve. Ruzicskay György emberként és művészként is ismert személyiség volt. Szinte az egész XX. századot átölelő munkásságában az érték centrikus életvitel, a haladás iránti vágy nyilvánult meg és az élet értelmének kutatása töltötte ki. Ars poeticáját így határozta meg: “A valóságból, a természetből indultam ki; különböző stílusfokozatokat alakítottam ki, de mindenkor az élet, a mozgás festője vagyok, szándékom az expresszív realizmus intim és monumentális értelemben.” Ruzicskay György számos díjat nyert franciaországi kiállításaival, Magyarországon Munkácsy-díjjal, valamint az érdemes és a kiváló művész címmel tüntették ki.1970-ben rajzolta meg a város egyik legjelentősebb alakja, Tessedik Sámuel evangélikus lelkész, tanár és gazdasági szakíró életét, majd 1978-ban Gyula vár történetének sorozatát. Alkotóháza homlokzatán Szarvas nagyjait örökítette meg az utókor számára, emléket állítva annak a helynek, melyet annyira tisztelt és szeretett.

1993. január 31-én, életének 97. évében hunyt el.  A festőművészt Szarvason helyezték örök nyugalomra, szülővárosában, amely díszpolgárrá is avatta. Több végrendeletben is a városra hagyta műveit s igen értékes gyűjteményét.

Mindig hű maradt szülővárosához, ahová hosszú útjai után rendszeresen visszatért, függetlenül attól, hogy honnan érkezett és merre tartott azidőtájt. 

Ruzicskay György képzőművészeti tevékenysége mellett szerette és pártolta a népművészetet, helytörténeti kutatást végzett és értékes néprajzi gyűjteményt halmozott fel, melyet utazásai során, ismeretsége és rokonsága révén gyarapított. „Népi régiségeket“ gyűjtött össze, hogy megmentse azokat az eltűnéstől és tanulságul szolgáljanak az eljövendő nemzedékek számára.

A festőművész néprajzi gyűjteménye a gyermekévei alatt megtapasztalt szarvasi földműves nép életét, tárgyi kultúráját tükrözi.  Már gyerekként látta azt, hogy az ember hogyan válik eggyé földjével, gyökereivel, nagyanyjától hallotta a múlt történeteit, látta a szarvasi határt, a rongyos gúnyájú, korán öregedő robotosokat, akiket a napestig tartó munka csakhamar felemészt. Közöttük látta apját és édesanyját is, Ruzicska Pált és Aradi Zsófiát. A gyenge apát, aki miatt a család elszegényedett, és az  erős, munkás asszonyt, aki valami mást is megmutatott neki. A festészetet, amit a gyermek Ruzicskay „gyönyörűségnek“nevezett.