Köszöntjük látógatóinkat a termékenységidol termében! Az itt kiállított tárgyak réges-régi időkről mesélnek. Olyan időkről, amikor az ember éppen csak megjelent a mai Szarvas környékén. Nagyjából 9000 évvel ezelőtt történt, hogy a Körös-kultúrának nevezett népcsoport feltűnt ezen a területen. A Balkán felől vándoroltak ide, és magukkal hozták a korszak legnagyobb újítását, a földművelést. Ez hatalmas előrelépés volt az addigi halászó-vadászó-gyűjtögető életmódhoz képest: a megtermelt gabonafélék sokkal több ember ellátását tették lehetővé, és az ekkoriban elterjedő háziállatok számára is táplálékul szolgáltak. Ezek a változások tovább formálták az emberek életét: megnőtt a népesség, ezzel együtt pedig új technikai vívmányok is elterjedtek: a csiszolt kőeszközök sokkal fejlettebbek lettek, és feltalálták az égetett agyagedényeket. Az öltözködésben az állati bőrök mellett megjelentek a fonalakból szőtt ruhák is. Elterjedtek a földfelszínre épített vert falú lakóépületek. Ezek az átalakulások a hitvilágot is formálták. A korabeli ember hitének középpontjában a termékenységkultuszok álltak: ezekben fejeződött ki szoros függésük a földműveléstől, az időjárástól, a természettől. A terem középpontjában álló szobrocska ennek a hitvilágnak a megtestesítője. A kutatás ezeket a szobrokat istennőknek véli, egyes vélemények szerint a leegyszerűsített forma a duális világ férfi-női pólusát jelöli. Ilyen zsírfarú idolból több ezer került elő Közép-Ázsiától a Kárpát-medencéig, jelezve ennek a kultúrának és hitvilágnak az elterjedését. Nevüket a rendkívül felnagyított alsótestükről kapták. Ennek a szobrocskának a darabjai más-más gödörből, egymástól távolról kerültek elő: szinte biztos, hogy szándékosan törték darabokra és ásták el ezeket a darabokat. A szobor orra hegyes, szemét, száját vízszintesen bekarcolt minta jelzi, míg a női jegyeket bekarcolt vonallal és rátett, plasztikus dudorral jelképezték. Homlokán, fején, nyakán és hátán hosszú, fürtökbe rendezett, piros festéknyomos hajábrázolás látható, míg fenékrészét, combját bekarcolt geometrikus minta díszíti. A jobb oldali falon látható vitrinekben a korszak mindennapi életének jellegzetes tárgyait mutatjuk be. Ezek között megtalálhatóak a földművelés eszközei (pl. agancsból készült kapa, sarló kőbetétei), de bemutatjuk a csiszolt kőbaltákat, a távoli vidékekről hozott kőnyersanyagot, a mindennapokban használt csont eszközöket (pl. kanalakat, árakat, tűket), és a hitvilágra jellemző oltárokat, ember- és állatalakú szobrokat is.

Üdvözöljük a könyvesboltban! Ebben a teremben megismerkedhet a rovásírás történetével, és megtekinthet két olyan ritkaságszámba menő leletet, melyeken rovásírásos szöveg maradt ránk, ráadásul itt, Szarvas környékén leltek rájuk a régészek. Az egyik egy avar korból származó tűtartó. A vasból, vagy bronzból készült tűket bőrszíjba, vagy vászoncsíkba szúrva hordták, a tűtartót pedig erre húzták rá. A szalag végére bogot kötöttek, hogy megakadályozza a tűtartó lecsúszását. Ilyen, csontból készült kis tűtartók gyakran előfordulnak avar kori női sírokban, az avar korban végig jellemző volt a használatuk. Ez azonban egy különleges darab, mely kiemelkedik a többi közül. Ennek ugyanis mind a négy oldalát rovásjelek díszítik, ez a legkorábbi összefüggő rovásírásos szövegemlékünk. Ugyanitt látható egy másik tárgy, amin egy rövid rovásírásos szöveg található, egy öntött bronz szíjvég, szintén az avar korból. A rovásírásról valószínüleg mindenki hallott már, rovásírásos névtáblák vannak szinte minden település határában, mégis keveset tudunk erről az írásmódról. A teremben található tablókon bemutatjuk a rovásírások történetét. Külön tablón szerepelnek a germán rúnaírások, a Belső-Ázsiában, Mongóliában felfedezett türk rovásírás, és az ún. Kelet-európai rovásírások. Ez utóbbiak közé tartoznak a Kárpát-medencei rovásírások, melyeknek három nagyobb korszakát lehet elkülöníteni. A legkorábbiak a késő-avar korban (Kr. u. 8-9. század) megjelenő avar rovásírások, melyek a híres nagyszentmiklósi aranyedényeken is megtalálhatóak. Az avar rovásírások eddigi leghosszabb, legalább 59 jelet tartalmazó emléke a teremben kiállított tűtartón látható. Sajnos a teljes feliratot még nem sikerült megfejteni, de egyes jelek és istennevek biztosan kiolvashatóak rajta. Újabb hasonló terjedelmű emlék előkerülése esetén a szarvasi felirat megfejtéséhez is közelebb kerülhetünk. A másik két korszaka a Kárpát-medence rovásírásos emlékeinek a honfoglalás kor, és a 13. századtól ismert székely rovásírások. A teremben a két tárgy bemutatása mellett a tablókon részletesen foglalkozunk a rovásírások történetével és a Kárpát-medencei emlékanyagával is. Ha valaki jobban el szeretne mélyedni a rovásjelek megismerésében, akkor javasoljuk, hogy próbálja ki az itt található rovásírásos játékokat is! Ne feledje, hogy a rovásírást jobbról balra kell olvasni!

Üdvözöljük Önöket a Moziteremben! Egy időutazásra invitáljuk látogatóinkat, melynek során bepillantást nyerhetnek Szarvas városának kalandos történelmébe. Azok az események, melyek itt zajlottak, akár a mozivásznon is megállnák a helyüket: ezekhez a - még nem létező - filmekhez készítettünk rövid előzeteseket.

Üdvözöljük Önöket a Domán kiállításon, ahol megismerkedhetnek Domán Imre állatorvos 20. század második felében Szarvason megalapozott néprajzi gyűjteményével. Az állatorvost mintegy 40 éves pályafutása során a szarvasi parasztemberek számos használaton kívüli gazdasági eszközzel, berendezési és más néprajzi tárggyal ajándékozták meg. A kiállítás ebbe a gazdag, mintegy 2500 tárgyból álló gyűjteménybe enged betekintést. Láthatják többek között a szarvasi paraszti lakóház helyiségeinek, a konyhának és a kamrának jellegzetes eszközeit. A paraszti porta gazdasági eszközein és állattartással kapcsolatos tárgyain keresztül megelevenednek a tanyasi élet mindennapjai. A pásztorok viseletén, terelési eszközein keresztül pedig megismerhetik az alföldi pásztorszervezetek működését. A kiállítás részeként látható a cifraszűr, a pásztor terelő-hajtó eszközei, azaz a karikás ostor és a pásztorbot, illetve a jószágok számontartására, azonosítására szolgáló billogvas is. A tárlatunkon megcsodálható szekér átvezeti látogatóinkat a lótartó oláhcigányokhoz, akik lókereskedéssel foglalkoztak, és ekhós szekérrel vándoroltak. A folyosón egy interaktív cigánykártyavető játék segítségével megismerkedhetnek ősi szokásaikkal, hagyományaikkal. A cigányok esetében a lóval való foglalkozás, a lóból és lóért való élés nemzedékről nemzedékre szállt. Domán Imre munkássága során közvetlen kapcsolatba került a szarvasi cigánysággal, akik meglehetősen szegényes, putriszerű körülmények között éltek. Állatorvosi tevékenységén túl idővel elsajátította a cigány nyelvet, megismerte a cigányok, beteg lovaik gyógyítására alkalmazott módszereit. A gyűjtemény egyik legértékesebb részét az állatgyógyászatban használt állatorvosi eszközök képezik.

Köszöntjük önöket az ékszerboltban! Az itt látható tárgyak segítségével bemutatjuk önöknek milyen ékszereket hordtak az ősi korok emberei, és hogyan változtak az ékszerek az idő előrehaladásával együtt. A kapun belépve, baloldalon az első vitrinben az őskor ékszerei kaptak helyet. Az egyszerűbb amulettek mellett láthatóak itt tengeri kagylókból és csigákból készült ékszerek is, ezek bizonyítják, hogy a távolsági kereskedelem már akkoriban is létezett. A bronzkori ékszerek mellett megtekinthetik a szkíták testpecsételéshez készített pintaderáit, melyeket hasonlóan használtak, mint a mai bélyegzőket. Testre, ruhára pecsételtek velük különböző motívumokat. Ugyanitt láthatóak a vaskori kelták jellegzetes hólyagos lábperecei is. Balkéz felé, a következő vitrinben a népvándorlás korának ékszereiből láthatnak válogatást, melyek közül kiemelendőek a germán gepidák kétoldalas csont fésűi, illetve az avarok csodálatos arany ékszerei. A vitrinek előtt elhelyezkedő pultban a római kori szarmaták ékszerei láthatóak. A szarmaták élénk kereskedelmi kapcsolatot folytattak a rómaiakkal, ezt ékszereiken is jól nyomon lehet követni. Számos római és római mintára készült tárgy található a pultban. A korszak legjellegzetesebb ékszertípusa a fibula, mely tulajdonképpen egy díszesen kivitelezett ruhakapcsoló tű, mellyel a római mintára készült tógaszerű lepelruháikat kapcsolták össze. A szarmaták rengeteg üvegpasztából, illetve különböző kövekből (pl. borostyánból) készült gyöngyöt is használtak nyakláncnak, karkötőnek, de ruhájuk szegélyeit is gyöngyökkel díszítették. Ezeknek a gyöngyöknek az elhelyezkedéséből tudjuk, hogy a szarmata nők is hordtak nadrágot. A terem közepén látható karperec a honfoglaló magyarokhoz köthető. Eredeti formájában egy csuklós pánttal zárható bizánci mintára készült karperec volt. Értéke miatt már valószínűleg viselőjének örökösei darabokra vágták, így csak az itt látható két töredéke maradt meg. A rajta látható mitikus állatalak és növényi motívumok a honfoglalók legelőkelőbb rétegének ékszereire jellemzőek. A termen körbeérve, az ajtó melletti vitrinben a honfoglaló magyarok egyszerűbb ékszerei és a középkori magyarság ékszerei kaptak helyet. A falon található tablók segítségével átfogóbb képet kaphatnak az ékszerek és a társadalom kapcsolatáról, arról, hogy a hitvilág miképp befolyásolta az ékszerek viselését, és hogy miképpen szépítkeztek a régi korok emberei.

Kedves Látogatóink! Az élettér kiállításon a 18. századtól kezdődően bepillantást nyerhetnek a paraszti kultúrába, kiemelten Szarvas mindennapi életébe. Megismerhetik az emberélet fordulóihoz, a születéshez, a házassághoz és a halálhoz kapcsolódó szokásokat, hagyományokat a 19-20. századi tárgyak bemutatásával. A teremben egy átlátszó plexifalon keresztül megtekinthetnek egy régi fényképekből készült animált videót. Továbbá a kiállítás része egy korabeli babakocsi és egy sárhajó is. Az élet első mozzanata a születés. A hagyományos paraszti kultúrában a nők szülés előtt a megszokott munkájukat végezték. A szülésnél segítkező személy akkoriban a bába volt. Ám ismeretei sokszor nem haladták meg az átlagos népi tudást. A szülést követő gyermekágyas időszakban a nőt tisztátalannak tartották, gyermekével együtt védtelennek a rontások ellen. A néphit így fontosnak tartotta, hogy minél előbb keresztvíz alá tartsák az újszülöttet. A 18. században a házasság előtt álló felek csak futólagosan ismerték egymást. A vagyontalanok között még jobban érvényesülhetett a fiatalok vonzalma, ám a gazdag családok esetében a házasság gyakran kényszerből köttetett. Szegény és gazdag azonban egyaránt nagy eseménnyel ünnepelte a házasságkötést. Az esküvőt követő lakodalom talán az emberi élet legnagyobb és legemlékezetesebb ünnepét jelentette. Életünk harmadik döntő és egyben záró mozzanata a halál, majd a temetési szertartás. A 18. század során még általános volt, hogy a holttestet nyitott koporsóban ravatalozták fel a templomokban. Szarvason sokáig ragaszkodtak ehhez a hagyományhoz, azonban a temetőknek a település szélére való kihelyezésével megoldották ezt a kérdést. A lakodalmas dáridók, halotti torok evés-ivással járó pénzköltését nem nézték jó szemmel a hatóságok. Megszüntetésüket azért kezdeményezték, hogy megakadályozzák a lakosság további elszegényedését.

Kedves Látogató! Köszöntöm Önt múzeumunk névadóját bemutató termünkben, ahol szeretnénk felkelteni érdeklődését Tessedik Sámuel iránt. Tessedik evangélikus lelkész volt, aki nem elégedett meg lelkészi tevékenységével, hanem felvilágosult eszméit, ismereteit akarta átadni gyülekezetének, hazájának. Munkásságának sokrétűségét a falon lévő tablókról ismerhetik meg. Ma leginkább talajjavító és pedagógiai munkássága ismert, de sokat tett az emberek gondolkodásmódjának megváltoztatásáért az új iránti nyitottság elfogadásáért, a tudomány akkori eredményeinek befogadásáért. Templomot és iskolát építetett, tanított, gazdálkodott, szembeszállt a babonákkal, hiedelmekkel, kuruzslással. Olyan ember volt, aki példa lehet mindannyiunk számára. Az egyik sarokban látható maga Tessedik Sámuel, akinek az életműve előtt tisztelgünk. A teremben látható még egy táblázat és mellette egy játék, a korabeli árakról, értékekről, melyből kiderül, könnyebb, vagy nehezebb volt-e az élet a XVIII-XIX. század fordulóján.

Üdvözljük a háromsszögfejű idol termében! Az itt látható szobrocska az újkőkorból, a neolitikumból származik, nagyjábol 7000 évvel ezelőtt készült. Ez az alföldi vonaldíszes kerámia kultúrájának kora, melyet a teremben látható tárgyak segítségével mutatunk be önöknek. Ebben az időszakban tovább fejlődtek a mezőgazdasági technikák. Így tudták növelni a terméshozamot, ennek következtében pedig megnőtt a lakosság létszáma. Ez hatással volt az emberek kapcsolataira is: korábbi családi, nagycsaládi közösségek mellett már megjelennek a nagyobb falusias jellegű, törzsi közösségek is. A korszak végére állandó központi települések alakultak ki. Ezeknél jellemző volt, hogy az elbontott épületek törmelékét elegyengették, és a helyükön új házakat építettek. Így több száz év alatt a sík területből kiemelkedő lakódombok, ún. tellek jöttek létre. A tellek körül kisebb települések sora található, ahol a központ lakói számára termelték az élelmet. Ebben az időszakban jelent meg az alföldi vonaldíszes kerámia kultúrája. A nevét a jellegzetes vonalas geometrikus díszítési stílusáról kapta, mely a különböző kerámia tárgyakon figyelhető meg. Szarvas környékén ennek a kultúrának több változata is létrejött. Az újkőkor végére egy igen fejlett, Tiszai-kultúrának nevezett tell-kultúra alakul ki a környéken, mely átnyúlik a rézkorba is. Ennek a kultúrának a népe már élénk kereskedelmi kapcsolatot folytatott a környezetével és talán már az írást is ismerhette. A terem közepén látható háromszögfejű szobor a korszak egyik legnagyobb méretű emberalakú alkotása. A figura teste lapos, téglatest formájú, felületén bekarcolt geometrikus motívumok látszanak. Ezek a vonalak a ruhák szövésének mintázatát utánozzák. Jellemző a testtől élesen elváló, külön megmintázott, háromszög alakú fej, ami valószínűleg egy maszkot viselő istenséget ábrázol. A testen megfigyelhető furatok talán a szobor felfüggesztéséhez kellettek. Ezek segítségével helyezhették el a ház egy kitüntett pontján, ahol a hozzá kapcsolódó szertartásokat végezték. Amíg az arc kialakítása plasztikus, addig a karok és a lábak ábrázolása elnagyolt. Az idolt körülvevő négy vitrinben az újkőkor középső és utolsó időszakának jellegzetes edényeit és kultikus tárgyait mutatjuk be. A teremben megtekinthető videóból kiderül, hogyan érkeztek ide a földművesek és kultuszaik hogyan kötődtek továbbra is a termékenységhez. A falon lévő mozgalmas képeken az újkőkori élet mindennapjainak mozzanatait lehet tanulmányozni.

Köszöntjük látogatóinkat a boszorkányturizmus kiállításon! Itt közelebbről is megismerkedhetnek Szarvas város turizmusával, továbbá elkalauzoljuk Önöket a boszorkányok világába! A kiállításon közvetlenül a bejárat mellett található egy digitálisan lapozható prospektus, melyben Szarvas látnivalóiról, nevezetességeiről tekinthetnek meg egy érdekes összeállítást. A pult felett, a két televízión láthatnak öt reklámfilmet Szarvasról és egyet a boszorkányturizmusról. A teremben két db VR szemüveg is található. Az egyikben egy rövid animációs filmet tekinthetnek meg a boszorkányokkal kapcsolatos hiedelmekről. A másik szemüveg segítségével pedig Szarvason tehetnek meg egy virtuális sétát. A 16-18. században a magyar néphit a rontás minden fajtáját a boszorkányoknak tulajdonította. Akkoriban úgy vélték, hogy minden rossz történés a boszorkányok műve volt. Azonban a népi hiedelem nemcsak a rontást, de a rontás levételét, sőt a gyógyítást is a boszorkány alakjához köti. A bejárattal szemben található interaktív játék segítségével látogatóink ki is próbálhatják a rontások és gyógyítások egymásra gyakorolt hatását. Tessedik Sámuel, szarvasi lelkész szerint a 18. században a természettudományos szemlélet elterjedésének jelentős akadálya a babonásság volt. Úgy vélte nem csupán a falusi nép életmódját és egészségét tették tönkre a babonák, hanem akadályozták a józan gazdálkodás fejlődését is. A törekvések ellenére a 19. században a lakosság nagyobb része még mindig házi orvosságokhoz, gyógynövényekhez nyúlt vagy kuruzslókat keresett fel, ha gondja támadt. Alig éltek a tanult orvosok szaktudásával és a patikai szerek hatékonyságával. Abban az időben a népi gyógyászatot nem lehetett elválasztani a népi hitvilágtól, a hiedelmek rendszerétől. Emiatt is tekinti a magyarság a népi gyógyítókat kettős, azaz rontó-elhárító, emberfeletti erővel rendelkező, boszorkányos személyeknek.