A szárazmalmok sok évszázados múltra visszatekintő őrlőszerkezetek. Azért nevezik őket száraznak, mert meghajtásuk állati erővel történt. A szárazmalmok szerkezeti elemei fából, épületeik téglából, vályogból vagy fából készültek. Tetejüket nád vagy zsindely fedte. A faanyagot és a malomköveket tutajokkal szállították le a Tiszán Csongrádig, majd onnan a Hármas-Körösön Szarvasig. Építőik helyi faragó molnárok és ácsok voltak. A többi mesterhez hasonlóan ők is céhekbe tömörültek. A szarvasi molnárok és ácsok céhe 1822-ben alakult meg. Erről több tárgy is tanúskodik, egy 1822. évszámmal datált, a „szarvasi molnár és áts maisterek” köriratú pecsétnyomó, több 1856. évi irat, amelyben a céhtagok névsora, valamint az a megállapítás olvasható, hogy céhlevelüket I. Ferenc adta ki 1822-ben. 

Az 1801. évi szarvasi térkép a város területén hét, az 1822. és az 1829. térkép már tizenkét szárazmalom jelét tünteti fel. E malmok földesurak, a város és az evangélikus egyház tulajdonában álltak. A szarvasi taksás malmok 1847-1857. évi főkönyve a város bel- és külterületén összesen harmincnyolc taksás szárazmalmot sorolt fel. A szárazmalmoknak ez a gyors elszaporodása a gabonatermesztés fellendülésével, a lakosság növekedésével és a malomregálé megváltásával állt összefüggésben. A malomregálé szerint a földesurak szabadon építhettek malmokat, működtetésükért nem fizettek. 1845-ben az örökmegváltás évében 24 malmot vásárolt meg uraitól Szarvas városa. 

 A ma is álló és működő ipari műemléknek nyilvánított szárazmalom az utolsó helyben megőrzött, működőképes szárazmalom az országban, mely 1883-1968 között a Tomka család tulajdonában állt.

 A szárazmalmot a helybéli birtokos gróf Bolza-család építette 1836-ban. Az építés évszáma a malomházban a kőpad gerendájába van bevésve. Ugyanitt egy címer is volt, feltehetően a Bolza családé, amit egy későbbi alakítás során eltávolítottak. A malom építői a hagyomány szerint cseh mesterek voltak, ez azonban nem látszik valószínűnek és az egy szóbeli közlésen kívül több adat nem utal erre. A Bolza-malomnak a Tomka család birtokába kerüléséről pontos adattal nem rendelkezünk. A családi hagyomány szerint Tomka Sándor nagyapja a múlt század közepén szerezte meg a grófoktól. Bizonyos azonban, hogy a Tomka-család a régi szarvasi molnár famíliák közé tartozik. Nevükkel találkozunk pl. a „Szarvas városában levő taksás malmok Főkönyvében", amely felsorolja az 1847—1857. évek malomtulajdonosait és a malmokra vonatkozó adatokat. Itt szerepel Tomka Pál Medvegy, aki lisztes 2 kerék után fizeti a taksát 1853 óta. Valószínűleg a Tomka-család egyik elődjéről van itt szó ezt látszik bizonyítani a malomhoz tartozó egyik szerszám is, amelyen TP monogram van.  

A malom korábban Dely Mártoné és Tabajdy Dánielé volt, 1847-től az ő rovásukra rójak fel a taksát. Az tehát bizonyos, hogy a múlt század második felében a malom a Tomka családé és apáról fiúra öröklődik a mesterséggel együtt. A malom eredetileg kettős malomnak épült. A jelenlegi malomház egy méterrel hosszabb volt és egy raktárhelyiséggel folytatódott. A raktáron túl ismét egy malomház volt a hozzá csatlakozó malomsátorral. 1883 körül a sátrat elbontották és eladták, majd tanyán állították fel újra. Az elbontott sátor malomházából szoba, a raktárból konyha lett. Amikor Tomka Sándor a malom mögötti lakóházat megvette a szoba, konyha épületrészt lebontotta.   

A szarvasi szárazmalom ma egy keringősátorból és malomházból áll. A kerengősátor sokszög alaprajzú sátortetős épület. Tetőzetét 11 téglapillér tartja, ebből 2 a malomházhoz csatlakozik. A keringősátor padozata föld. A keringősátorban helyezkedik el a malmot meghajtó keringő. A keringő „forgatása” – a húzatás- 2 vagy 3 lóval történt. Húzatáskor a lovak egyenletesen járnak körbe, a keringő percenként kétszer fordul és vízszintes síkú egyenletes körmozgást végezve az így nyert erőt a keringő akácfogai továbbítják az őrlőszerkezetnek. 

      A malom kezdetben lisztesmalom volt, majd a századforduló után köleshántoló és heregubófejtő. 1920-tól 1962-ig a malom leállásáig kölest hántolt, kásamalom lett. A köles termesztése Szarvas vidékén is jelentős volt és a rizstermelés elterjedéséig a köleskása fontos helyet foglalt el a népi táplálkozásban.

A köleshántolás a gabonaőrléssel szemben már nem vette egész évben igénybe a malom és a molnár munkáját még abban az időben sem, amikor a kölest nagy mennyiségben termelték. A kásakészítés ősszel, októberben kezdődött és májusig tartott. Ez időszak alatt viszont éjjel-nappal járt a malom. A gőzmalmok is hántoltak ugyan kölest, de a szárazmalom sokkal többet és jobb minőségűt készített.  

A helybelieken kívül ide járt hántolni a környező községek és tanyák népe is, de egyes uradalmak is ide küldték a hántolni való kölesüket. A behozott kölest lemérték, majd 10-20 %-át elvámolták. A vámolást a finak nevű faedénnyel végezték. A kölest ezután megrostálták. Régebben ez kézirostával történt, újabban a szarvasi konstrukciójú Behan-féle kézihajtású rostával. A tiszta kölest vékával hordták fel a kőpadra és a garatba öntötték.  A hántoltatók a kölest kocsin vitték a malomba, mivel 1945 után a hántoltató adta a lovat a malom húzatásához. Azelőtt a malomnak saját lovai is voltak s azokkal is lehetett hántolni.  A lovak befogása a köles felöntésével egy időben történt.

A Békés Megyei Tanács 1968-ban vásárolta meg a szárazmalmot. A malom műemléki helyreállítása 1969-ben kezdődött meg az Országos Műemléki Felügyelőség tervei alapján. A szarvasi szárazmalom műemléki helyreállítása 1973. szeptemberében fejeződött be, majd 2010-ben újra működőképessé vált.  A nyári szezonban előre meghirdetett bemutató őrléseket rendezünk, nyitva tartási időben pedig tárlatvezetés várja a látogatókat.